MENÜ

Herbert Gábor

Elnök 

1959-ben Pécsett születtem, azóta itt élek. Családunk, már több mint tíz éve az egyesület tagja. Három felnőtt lányunk van. Életünk vezérfonala a katolikus értékrend. Feleségemmel úgy gondoljuk, hogy a család feladata, és így a mi feladatunk is, ennek az értékrendnek a továbbadása gyermekeinknek. Ehhez találtunk segítséget és támaszt a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületében. Ha lehetőség volt rá segítettük az egyesület működését, rendezvényeit.

Építőmérnök végzettségem van, és jelenleg a Pécsi Kereskedelmi Központ irodaház műszaki vezetőjeként dolgozom.

Elérhetőségem: 20/442-3490   herbertgabor22@gmail.com

 

 

3vk.jpg

 

Várdainé Kiss Krisztina

Régiós titkár

1968-ban születtem Pécsett. Szalántán lakunk. Kilenc gyermekünk van jelenleg GYES-en vagyok az ÁNTSZ Virológiai laboratóriumából. A NOE Al-Duna Régióközpontjának vagyok a titkára. 
Emellett hitoktatóként is dolgozom.

Elérhetőségem: e-mail: vardaikr@gmail.com
Tel: 06-70-332-3514 (Ami NOE flottás telefonról ingyen hívható)

 


Dr. Farkasné Székely Kamilla

vezetőségi tag, projektvezető

Az egyesület alapító tagjai közé tartozom, ahol 2002-ig elnökként tevékenykedtem. Jelenleg programokat, képzéseket szervezek, pályázatokat írok és projektvezetőként levezénylem a programok végrehajtását, kapcsolatot tartok az állami és civil szervezetekkel. Családunkban 8 gyereket nevelünk, két fiút és 6 lányt. A legidősebb 32, a legfiatalabb 17 éves. Magyar-angol szakos tanár vagyok, jelenleg angolt  tanítok.

Elérhetőségem:70-635-18-13 (NOE flotta)

 

 

Kovács János

Titkár, vezetőségi tag

1963-ban születtem, azóta Pécsen élek. Feleségem Marika.3 gyerekünk van.
Műszaki ügyintézőként dolgozom, távközlési területen.
Műszaki érdeklődésem és gyakorlatom miatt  az egyesületi munkában főleg a programok, rendezvények előkészítésében és lebonyolításában veszek részt .

Elérhetőségem : 70/4230231  - hamel1@freemail.hu

 

 

Csizmadia Ildikó

vezetőségi tag

Hat gyermekünk van.  Családommal 15 éve vagyunk az egyesület tagja. 2009 óta heti egy alkalommal az irodában ügyelek. Eddig az egyesületi albumot gondoztam, ez évtől a könyvelés előkészítésében
veszek részt.Számomra érték, hogy olyan emberek közé tartozunk, akik hasonló módon gondolkodunk a családok fontosságáról, hogy önkéntes munkámmal segíteni próbáljak másoknak.

 

Elérhetőségeim: 72/712-561   20/279-04-84

 

Izsák Ferenc Barnabásné Sztojkovics Ildikó

vezetőségi tag

1971-ben születtem Pécsett. A Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségiztem, majd a Közgazdasági Szakközépiskola pénzügyi tagozatán. A MÁV-nál dolgoztam jegypénztárosként. 1993-ban a férjemmel közös vállalkozást hoztunk létre, amit a mai napig együtt irányítunk. Három és fél évig Pécsett laktunk, majd 1997-ben Kozármislenybe költöztünk. Öt gyermekünk van: Gábor (1995 ), Eszter (1998 ), Judit ( 2002 ), Ágnes (2004 ) és Péter ( 2006 ). Jelenleg főállású anyaként otthon vagyok. 2007-ben léptünk be az egyesületbe. Az egyesületi programok szervezésében veszek részt.

Elérhetőségeim: Moil: 06-30/4-333-116  Otthoni: 06-72/370-666           Email: izsak.g@citromail.hu

Cím:7761 Kozármisleny, Mikszáth K. út 40.

 

 

 

Sinkó Zoltán

vezetőségi tag

Pécsett születtem, azóta is itt élek, a Szent Margit iskolában tanítok testnevelést és földrajzot. Feleségem a  szintén pécsi születésű Kancsár Tünde, RTG asszisztens. 4 gyermekünk és egy unokánk gazdagítja  feladatainkat és örömeinket. Az egyesületbe már a megalakulásának első éveiben léptünk be, azóta próbálunk hasznos tagjai is lenni.

Célunk, hogy az egyesületben továbbra is a bibliai családeszmény és szeretet legyen a vezéreszme.

 

Elérhetőségeim:
E-mail: sinya22@gmail.com

 

 

 

7acs.jpg

 

Arató Csongor

vezetőségi tag

1963-ban születtem Budapesten, 1987-ben a Műegyetem elvégzése után költöztem Pécsre, ahol azóta mérnökként dolgozom. Feleségem, Aratóné Erdelecz Teréz gyógypedagógus, családgondozó, jelenleg főállású anyakét neveli gyermekeinket: Réka (1994), Csaba (1995), Ágota (1999) és Ákos (2004). Ágota megszületése után léptünk be az egyesületbe.
Kirándulások és egyéb programok szervezésében tevékenykedünk és a jövőben is ezt szeretnénk folytatni.
Az egyesület honlapjának megindulása után vállaltam a házigazda szerepét is: www.noepecs.hu.

Elérhetőségeim:
7624 Pécs, Ferencesek u. 20. I/4.
E-mail: acsongor@freemail.hu
Munkahelyi tel.: 72/548-052 otthoni tel: 72/210-271
http://csongor6.fw.hu

 

A vezetőség rendszeresen munkamegbeszélést tart. A vezetőségi ülések nyilvánosak, az időpont és a napirend az irodában ki van fügesztve, ügyeleti időben megtekinthető. Napirendi pontot bárki javasolhat.

 

Korábbi elnökök:

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos csoportja - mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagcsoportjának - vezetője: Dr. Farkasné Székely Kamilla 1990-től 1993-ig

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület - mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagegyesületének - elnöke:

Dr. Farkasné Székely Kamilla 1993-tól 2002-ig         (újraválasztva)
Dr. Varga Éva 2002-től 2010-ig         (újraválasztva)
Sámson László 2010-től 2013-ig 

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület - mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagegyesületének, és továbbá 2011-től, mint a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetsége tagjának - elnöke:

Sámson László 2010-től 2013-ig 


 

szervezok.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..

Hírek

  • Önkéntes SZJA 1%
    2011-11-05 00:27:30

    2011-ben a 3 és többgyermekes családok részére bevezetett családi adókedvezmény miatt a nagycsaládosok többsége jövedelme után adómentessé vált. A NOE több mint két évtizede küzd azért, hogy a gyermeknevelés költségeit elismerjék a jövedelemadózás során. Ennek a két évtizedes kitartó munkának is komoly szerepe volt a gyermekek után járó, ilyen nagymértékű adókedvezménybevezetésében. A sors iróniája, hogy ezzel a NOE komoly "1%-os" bevételtől esett el... A családi adókedvezmény nyerteseiként továbbra is támogathatnánk a NOE-t az adókedvezményünk 1 %-ával, hiszen legalább ekkora összeget eddig is erre a célra fordítottuk. Aki élni tud a családi adókedvezménnyel, annál még úgyis ott marad a kedvezmény 99%-a! Aki szívesen csatlakozna az önkéntes 1% felajánláshoz, egyszerűen megteheti az összeg NOE 11705008-20109369 számú bankszámlájára történő átutalással

    Felhívás a NOE honlapján

     

     

  • Gyűjtés a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak

    2010-10-08 09:34:38

    A NOE országos gyűjtést indított a Devecser és környékét sújtotta iszapkatasztrófa kárt szenvedett családjainak. Egy 9 mFt-os adományt már el is juttatott a rászorulóknak. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete a tagság adományait megelőlegezve 50.000 Ft gyors segélyt utalt át. Várjuk az adományokat az irodába, vagy az egyesületi számlaszámon!

    kattints ide!

Szavazás

Tetszik ez a honlap?
Igen
Nem
Tartózkodom
Asztali nézet